A Bűdszentmihályi Kör-karéj Hagyományőrző Műhely tagja. A gyermek táncegyüttes vegyes korcsoporttal működik Tiszavasváriban, 2012 óta. A 2020-ban az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő és Csoóri Sándor Alaptól elnyert pályázatból támogattuk a gyermekek szakmai fejlődését, így a néptánc órák megtartását is. A gyermekek néptánc próbáinak megtartása a járványidőszak elmúltával tovább folytatódott ez heti 2-szer két órás program volt.
A gyermekek a Somogyi és Gömöri táncalapokat sajátították el. A nagyobbak mezőségi és gyimesi alapokat is gyakoroltak. Több közösség erősítő programot is szerveztek, melyeket a gyerekek családjai is lelkesen támogattak. Az oktatók meg tudtak felelni a széles korcsoport jelentette kihívásnak.
A csoport létszáma 18-20 fő volt.
A járványidőszak nagyon megnehezítette a gyerekcsoport létszámbeli fejlődését, ezért nem tudtuk megoldani a tánccsoport két korosztályra való bontását.
A városi és szakmai rendezvények elmaradása miatt csak kevés számú rendezvényen tudtak fellépni. De így is rendszeres résztvevői voltak a Tiszavasváriban rendezett táncház alkalmaknak, valamint bemutatkoztak a városi 2021-es Márton napi rendezvényen. Az évnyitó és záró szalonnasütés alkalmak színesítették a táncegyüttes közösség építését.
A szakmai beszámoló megtekinthető, a nyilvánosság biztosítása a www.korkarej.hu honlapon.
Kis Kör-karéj Táncegyüttes szakmai beszámoló letöltés